Jó példával kell elöl járni, ő például júniusra várja a következő gyermeküket
Koszorús a gyermekáldáshoz sok sikert kívánt
Szóval nem hiába hagyta ott négy gyerekkel az előző feleségét.
Jó példával kell elöl járni, ő például júniusra várja a következő gyermeküket
Koszorús a gyermekáldáshoz sok sikert kívánt
Szóval nem hiába hagyta ott négy gyerekkel az előző feleségét.
Szent Mónika, a rezsicsökkentés védőszentje?
(A Magyar Hírlap ezzel a képpel illusztrálta a házasság előtti szex ellen is küzdő képviselő asszony mai rezsiügyi aláírás-akcióját. Csodás)
“A Keresztény Kulturális Akadémia célja a keresztény szellemű nemzeti kultúrának, mint folyamatos, legfontosabb fenntartó erőnek népszerűsítése, elsősorban a ma élő, ezt szolgáló géniuszok baráti összefogásával (…) Tagjai: Budai Ilona, Dévai Nagy Kamilla, Döbrentey Kornél, Dörner György,…
a fidesz feltalálta az időutazást, igaz csak a múlt irányába működik még, de akkor is, erre a tudományos paradigmaváltásra tényleg nem figyelt fel még senki??
géniuszok baráti összefogása basszus, nem találni szavakat
Bogár László már marxistaként is keresztény volt?
Pajor András atya viszont nem megy el akárkinek előadni. Nyugdíjas-közönségért nem fog utazni…
“András atya előadásai missziós céllal hangoznak el, kisebb településeket kivéve legalább 100-150 fős közönséget, köztük sok fiatalt várunk.”
Alakul a 2014-es kormánykoalíció.
Én azért remélem, hogy majd a közműcégek kivonulása után Szávay István életet tud majd pumpálni a hálózatba!
Árok Kornél Bajnaival levelezik
On viszont most kiSZEMezgette belőlük az On ízlésének megfelelőt
!!! (de mért hívja bajnait végig on-nak?)
Egyszer “Tisztelt Bajai Gordon Úr!”-nak is hívja.
Miközben persze butakülföldiek kritizálják szegény Fideszt, azért nagyon ki van éhezve a párt a külföldi elismerésre. A Fidelitas és a fideszes facebook-oldalak (ha jól láttam hirdetésként is) nyomták ezt a képet, hogy egy amerikai képviselő kiállt mellettük.
Aki egyébként az egészet vélhetően csak a Demokrata párt külpolitikájának kritizálása miatt csinálta, mint a remek kuminferenclies tumbli rámutatott.mondjuk az vicces, hogy chris smith indoklásában (miközben a checks and balances dologgal csak elnagyoltan foglalkozik) a legnagyobb hangsúly azon van, hogy a számára oly kedves social conservative értékek legalább valahol bekerültek az alkotmányba, ha náluk épp visszaszorulóban is vannak. például mennyivel jobb hely magyarország, ahol tényleg beleírták az alkotmányba, hogy házasságot csak férfi és nő köthet, mint az usa, ahol ez - még chris smith szavazata ellenére is - elbukott. (amellett, hogy az obamacare nyilván béna analógia egy alkotmánymódosításra, aminek az a lényege, hogy az alkotmányozás felülbírálhatatlan legyen, miközben az obamacare-t a legfelsőbb bíróság hosszú megfontolás után, a még george w. bush által kinevezett legfőbb bíró szavazatával és indoklásával alkotmányosnak találta)
A névválasztásom miatt ez nekem kötelező reblog.
hogy csajommal szeretnénk holnap délelőtt menni valamelyik pesti fürdőbe. Ahhoz, hogy ne fussak bele orgiába, elég fasza legyen melyikben menjek? Nyilván termál, nem a csúszdák vonzanak, hanem a masszázs meg a meleg víz.
Tehát Gellért, Király, Rudas vagy Szécsényi?
Figyeld hol van kevert nap, mert a Rudas meg a Gellért tuti női-férfi részleges. A Rudasban szombaton én voltam kevert napon, nincs orgia. A Gellértben sztem vasárnap a kevert nap. A Szecska koedukált. Ezek között egyik helyen sincs orgia.
Ha jól értem, akkor a Királyban vannak az orgiák?
orgiák helyett oligarchákat olvastam
szakmai ártalom?
Miközben persze butakülföldiek kritizálják szegény Fideszt, azért nagyon ki van éhezve a párt a külföldi elismerésre. A Fidelitas és a fideszes facebook-oldalak (ha jól láttam hirdetésként is) nyomták ezt a képet, hogy egy amerikai képviselő kiállt mellettük.
Aki egyébként az egészet vélhetően csak a Demokrata párt külpolitikájának kritizálása miatt csinálta, mint a remek kuminferenclies tumbli rámutatott.